Komfortzóna

Mi az? Ebből nem szeretünk kilépni, de fejlődni csak ezen kívül lehet…..Sokszor látom, hogy emberek csak tűrnek szótlanul, magukban mérgelődve, de nem merik, akarják elmondani a 4 problémájukat. Elmegyünk a tűrőképességünk határáig, mintha magunkat tesztelnénk, meddig bírjuk? A megszokás nagy úr, sokszor hallottam én is életem során. És nagyon igaz. Tudunk ezen változtatni? Persze, de ehhez ki kell lépnünk a biztonságot jelentő komfortzónánkból. Ez pedig nem könnyű, a változás elején kimondottan kényelmetlenül érezzük magunkat. A tudatos döntés, és a felelősség vállalás itt is segít minket a változás elősegítésében és kivitelezésében.

Sokszor azt látom, tapasztalom a környezetemben, illetve magamon is, hogy csak tűrünk szótlanul vagy magunkban mérgelődve, és hagyjuk a problémák tornyosulását. Vajon miért teszünk így?

Nem lenne egyszerűbb, könnyebb, ha már akkor megtennénk a megfelelő lépéseket, amikor még nem robbanásig feszült a helyzet? Amikor még higgadt, nyugodt módon orvosolható a probléma?  Azt tapasztalom, hogy a legtöbben csak akkor vagyunk képesek változni-változtatni, amikor már szinte tarthatatlannak érezzük a helyzetünket. Elmegyünk a tűrőképességünk határáig, mintha magunkat tesztelnénk, meddig bírjuk még…….

Miért is van ez így? Talán azért, mert esendő emberek vagyunk. Tele vagyunk félelmekkel, berögződésekkel, megszokásokkal, előítéletekkel, gyanakvással és még hosszasan sorolható, hogy mi mindennel.

Vegyük górcső alá most az egyik legfontosabbat, a megszokásokat.

A megszokások adnak keretet az életünknek, amelyeket – ahogyan a szó is jelzi – megszoktunk. Megszoktuk, hogy az életünkben mely tevékenységek élveznek prioritást: általában első a munka, a kötelesség, a család, a barátok, és ha már mindennel végeztünk, csak akkor engedünk meg magunknak egy kis időt, lazítást.

De mi történik, akkor, ha már úgy érezzük, nem bírjuk már a munkánkkal járó stresszt, azt, hogy folyton akad újabb és újabb tennivaló, és nemhogy lazítani nem tudunk, de már annak is örülünk, ha késő este holt fáradtan beeshetünk az ágyunkba. Tegyük fel, hogy úgy döntünk: ez így nem mehet tovább!

Az eszünkkel pontosan tudjuk, mit kellene tennünk. Felállítani a prioritásokat, válogatni a fontos és kevésbé fontos tennivalók, a sürgős és ráérő ügyek között, ügyesebben kellene delegálnunk a feladatokat, esetleg bevonni a családtagokat stb. ám amint ezekre gondolunk, azonnal jönnek is az ellenérvek: minden fontos, semmi sem ér rá, a párunkra/gyerekünkre semmit nem lehet rábízni, a munkatársaink is megbízhatatlanok, csak az a jó, amit mi magunk csinálunk. Még ki sem próbáltuk, máris eldöntöttük, hogy ez nem fog működni.

Általában ilyenkor hagyunk mindent a régiben, vagy mégis csak megpróbáljuk, legalább egy-két dolog hátha mégis működik máshogyan is.

Ha ez utóbbit választjuk, akkor tettük meg az első lépést afelé, hogy szakítsunk a régi, jól bevált beidegződéseinkkel, megszokásainkkal. És itt jön az újabb nehézség.

Amikor ugyanis változtatunk valamin, először akkor is valamiféle kényelmetlen­séget érzünk, ha a változtatás nyomán elviselhetőbbé, sőt jobbá, kényelmesebbé, élhetőbbé válik az életünk. A változtatás miatt ugyanis ki kell lépnünk a komfortzónánkból, abból az állapotunkból, helyzetünkből, amelyet megszoktunk, és amelyben-biztonságban érezzük magunkat.

Sok vezetőnél tapasztalom, hogy nem mer, vagy nem tud delegálni. Ha elhatározzuk, tudatosítjuk magunkban, és eszerint teszünk, vagyis ezen túl rendszeresen delegálunk feladatokat a kollégáinknak, az elején biztosan szorongani fogunk, képesek-e felnőtt módjára nélkülünk megoldani a feladatokat, tartani a határidőket? Csak kijelöljük a feladatokat, de a megoldás menetét rájuk bízzuk. Bízunk bennük és felnőttként kezeljük őket. Kezdetben biztosan sűrűbben fogjuk ellenőrizni őket, de ha látjuk és meggyőződünk róla, hogy képesek megbirkózni a feladatokkal, és még a kitűzött határidőt is tartják, akkor saját bőrünkön fogjuk tapasztalni, hogy lám, a dolgok nélkülünk is működhetnek, nem kell mindig, minden feladatot nekünk elvégeznünk. A felszabadult időt más, fontosabb feladat ellátására fordíthatjuk.

Az életünk bármely területén megpróbálkozhatunk kilépni a komfortzónánkból. Kezdhetjük apró, kis lépésekkel, amiket ha sikeresen meglépünk, hihetetlen erővel tölt fel. Büszkék leszünk magunkra! Képesek vagyunk bármely szokásunktól megválni, és újakat kialakítani, csak elhatározás kérdése. Hiszen minden fejben dől el.

Folytatva a sort, elhatározhatjuk, hogy megválunk rossz szokásainktól, vagy elkezdünk tudatosan táplálkozni, a napot reggelivel indítjuk, nem kávéval éhgyomorra. Sőt még a rendszeres sportolást is beiktathatjuk az életünkbe. Minél inkább feszegetjük a komfortzónánk határait, annál inkább megerősödünk. El sem hisszük, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amit feltételeztünk magunkról.

Azáltal, hogy sikerül kilépni a komfortzónánkból, akár több szabadidőhöz juthatunk, egészségesebben, tudatosabban élhetünk.

Jól hangzik, ugye?